MEGHÍVÓ KÖNYVBEMUTATÓRA

2022. május 25-én 16:30-kor

Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar. 1075 BP. KAZINCZY u. 23.
II. em 203. terem

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT!

Megjelent a Játszmák nélkül sorozat 4. kötete a Tarsoly Kiadó gondozásában!

7 szerző 15 tanulmánya, irodalomjegyzék, angol nyelvű absztrakt

Szerkesztette: Nábrády Mária, a szöveget gondozta: Medgyesy Zsófia

A kötetet kerekasztal beszélgetés formájában bemutatják:

Oláh Attila, Trencsényi László, Szekszárdi Júlia és Ludvigh Károly

A beszélgetést moderálja: Antal Sándor

A Biztonságot és bizalmat a gyerekeknek! – a tranzakcióanalízis a nevelésben című kötet a TA pedagógiai alkalmazásával foglalkozik, és egyben lezárja a Játszmák nélkül sorozatot, amelynek korábbi köteteiben bemutattuk a tranzakcióanalitikus (TA) irányzat alapvetéseit, illetve alkalmazását a tanácsadásban és a szervezetek fejlesztésében, valamint a lelki gyógyításban.

A jelen kötet az eddigiekhez hasonlóan az irányzat hazai képviselőinek tanulmányait közli, akik ezúttal az oktatás és nevelés frontján munkálkodva mutatják be a gyakorlati tevékenységükből merített példákon keresztül, miként tudták saját területük problémáinak kezelésében hasznosítani a TA szemléletét és módszereit.

Az első egység a családban felmerülő nevelési nehézségeket veszi szemügyre. Olvashatunk az örök-befogadás hosszabbtávú feszültségeiről éppen úgy, mint az ún. jó családokban előforduló, olykor igen fájdalmas gondokról.

A másik nagy fejezet az iskolai oktatást és nevelést átszövő kommunikáció témájával foglalkozik, az érdekelt felek között kibontakozó játszmák elemzését állítja a fókuszba. Némi betekintést kapunk az iskolapszichológus konzultációs és közösségfejlesztő munkájába is. A kötetet egy nagyívű tanulmány zárja egy kimunkált tervezettel arról, miképpen építhetők be a humanisztikus pszichológia, köztük a TA felismerései a jövő pedagógusainak elméleti és gyakorlati képzésébe.

A kötetet tiszta szívvel ajánljuk a professzionális nevelők mellett szülőknek is, akik mélyebben bele szeretnének látni a gyermekeik és közöttük egy életen át alakuló kapcsolat természetébe.

Íme a teljes sorozat